Tudományos előadásokat mutattak be a Magyar Tudomány Ünnepén
2023. november 30-án a Magyar Tudományos Akadémia által országosan megrendezett Magyar Tudomány Ünnepe szegedi zárórendezvényét tartották meg az MTA Szegedi Területi Bizottsága székházában.
A „Tudomány: válaszok a globális kihívásokra” mottójú ünnepségen kiosztották a SZAB leköszönő tisztségviselőinek elismeréseit. Az esemény plenáris előadását Dr. Enyedy Éva Anna vegyész tartotta a rákellenes hatású fémkomplexek kémiájáról. Az ünnepségen átadták az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága és „A tudomány támogatásáért a Dél-Alföldön” Alapítvány, valamint a Szegedi Tudományegyetem tudományos kutatómunkát ösztönző pályázatának díjait. A díjakat és okleveleket Dr. Krisztin Tibor, a SZAB elnöke, Dr. Széll Márta rektorhelyettes, Dr. Binszki József alpolgármester és Dr. Molnár Árpád, az alapítvány kuratóriumának elnöke adta át. Intézetünket két PhD hallgatónk képviselte rendezvényen az élettudományok területén benyújtott pályamunkáikkal.
Oklevél elismerésben részesült dr. Falusi Fanni „Gyógyszeres habok, mint innovatív, új lehetőség a dermális hatóanyagbevitelben” című pályamunkájával (témavezetők: Dr. Kovács Anita, Dr. Berkó Szilvia).
Második díjat nyert dr. Party Petra „Nanonizált ibuprofén tartalmú részecskék előállítása és vizsgálata pulmonális bevitel céljából” című pályamunkájával (témavezető Dr. Ambrus Rita).
Gratulálunk a szép eredményekhez!