Magyar Tudomány Ünnepe - Értékteremtő Tudomány
A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága „Értékteremtő Tudomány” címmel A Magyar Tudomány Ünnepén Plenáris Ülést tartott 2019. 11.05-én a SZAB székház dísztermében.
Fülöp Ferenc Akadémikus Úr elnöki megnyitóját Török Ádám az MTA titkára, Rovó László az SZTE rektora, valamint Botka László Szeged város polgármestere köszöntő beszédei követték.
A rendezvényen a X. Dél-Alföldi Innovációs díjak átadására került sor, Dékány Imre Akadémikus Úr, kuratóriumi elnök vezetésével.
Ezt követően a „Tudomány támogatásáért a Dél-Alföldön” Alapítvány és a SZAB közös pályázatának Díjkiosztó Ünnepsége következett.
Élettudományok kategóriában
- Díjban részesült Gieszinger Péter IV. éves PhD hallgató Lamotrigin tartalmú nanokapszulák előállítása és vizsgálata intranazálsi bevitel céljából című pályamunkája (témavezető: Dr. Ambrus Rita egyetemi docens, Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézet).
- Díjban részesült Kulmány Ágnes Erika III. éves PhD hallgató Egy módosított androszta-5,16-dién származék antiproliferatív és antimetasztikus hatásai in vitro és in vivo című pályamunkája (témavezető: Prof Zupkó István egyetemi tanár, Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet).
III. Díjban részesült Lőrinczi Bálint III. éves PhD hallgató Kinurénsavszármazékok szintézise és továbbalakítása módosított Mannich reakció segítségével című pályamunkája (témavezető: Prof. Fülöp Ferenc akadémikus és Dr. Szatmári István egyetemi docens Gyógyszerkémiai Intézet).
Szívből gratulálunk!