A Szegedi Tudományegyetem nagyszabású rendezvénysorozata, a XXIX. Szent-Györgyi Napok hagyományosan novemberben kerül megrendezésre. 

 Az ünnepségsorozat részét képzi az Orvos- és Egészségtudományi TDK Konferencia, ahol a Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézet TDK hallgatói idén is szép eredményeket értek el (bővebben itt olvashat erről).

A Szent-Györgyi Napok Központi Ünnepségét a Rektori épület dísztermében tartották, ahol a szegedi orvos- és egészségtudományi képzésben résztvevő karok (SZAOK, FOK, GYTK, ETSZK), illetve a Klinikai Központ díjátadására került sor.

A Gyógyszerésztudományi Kar öt díjazottja között hárman is a Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézethez köthetők:

  • Uhljar Luca (témavezető: Dr. Ambrus Rita) és Dr. Pamlényi Krisztián (témavezető: Dr. Kristó Katalin és ifj. Dr. Regdon Géza) egyetemi tanársegédek Kedvessy György Pályadíjat vehettek át a „gyógyszertechnológiai témájú, színvonalas PhD munkáért, hazai és nemzetközi publikációs tevékenységért”.
  • Piszman Zsófia TDK hallgató (témavezetője Dr. Ambrus Rita) részére a Kabay János Szakkollégium Év Szakkollégistája díjat ítélték meg.

Mindkét díjat az SZTE GYTK és a Szegedi Gyógyszerészképzés Fejlesztéséért Alapítvány adományozta. Munkájukhoz további sikereket kívánunk!

Kedvessy

 

Pin It