Szlovén-magyar kutatási együttműködés keretében megvalósult mobilitás
Az SZTE Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézete régóta jó kapcsolatot ápol a szlovén University of Ljubljana Gyógyszertechnológiai tanszékével. Az évek során több közös kutatási projekt valósult meg, melyek közül a legfrissebb Dr. Ambrus Rita és Petra Kocbek PhD egyetemi docensek vezetésével folyik (TÉT bilaterális projekt 2019-2.1.11-TÉT-2020-00147). A projekt témája a vízben rosszul oldódó hatóanyagok innovatív formulálása, mely célra különböző nanotechnológiai előállításokat vizsgálnak a résztvevő kutatók.
A projekt keretében Dr. Uhljar Luca egyetemi tanársegéd (Ambrus Rita egyetemi docens 5 napos látogatásával kiegészítve) egy hónapot töltött Ljubljanában, Petra Kocbek kutatócsoportjában, ahol elektrosztatikus szálképzéssel állítottak elő nanoszálakat Crt Dragar egyetemi tanársegéd segítségével. A formulálás során a polimer mátrixba rossz oldékonyságú antibiotikumok kerültek. A nanoszálak morfológiai és fizikai-kémiai vizsgálata már Ljubljanában megkezdődött, majd Szegeden folytatódott. A következő lépés, azaz az in vitro vizsgálatok folyamatban vannak. Az eredmények bíztatóak, a több éves ismeretség is segíti a közös munkát.
Az Intézet munkatársai közül 4 fő részt vett a bilaterális együttműködés és az Erasmus+ program keretein belül további mobilitáson 2023. november 20 és 24 között Ljubljanában. Intézetünkből részt vettek: Dr. Katona Gábor, Dr. Sipos Bence, dr. Party Petra és dr. Falusi Fanni. A mobilitás keretein belül a ljubljanai Gyógyszertechnológiai Intézet intézetvezetője, Prof. Mirjana Gašperlin és az intézet munkatársai, kutatócsoportjai fogadták a résztvevőket. A mobilitás koordinálását Dr. Ambrus Rita bonyolította le. A kerekasztal beszélgetésen szó esett a mobilitás programon belüli szoros együttműködésről valamint az intézetek szakmai profilja is előtérbe került.
Dr. Katona Gábor előadásában ismertette a nanomedicinális kutatócsoport főbb kutatási profiljait, szakmai kollektiváját, valamint a rendelkezésünkre álló műszerparkot is. Továbbá szót ejtett a kutatócsoportban zajló fehérje-alapú nanohordozók fejlesztéséről is, a főbb elért eredményekről. A nazális gyógyszerbevitel fontosságát és szerepét, valamint Intézetünk technológiai és szakmai stratégiáját ismertette, mely kiegészült Dr. Sipos Bence előadásával is, ahol a polimer alapú nanohordozókkal kapcsolatos főbb eredmények és kutatási profil is ismertetésre került. Dr. Party Petra ismertette a kutatócsoport másik kiemelendő kutatási vonalához tartozó, a pulmonális gyógyszerbevitellel kapcsolatos eszközparkunkat és kutatási portfóliónkat, eredményeinket. Dr. Falusi Fanni a félszilárd, főként dermális készítmények fejlesztésével foglalkozó intézeti kutatócsoportunkat és kutatási profilját ismertette meg a résztvevő partnerekkel. A kerekasztal beszélgetések végén kollegáink részt vehettek a Ljubljanai Egyetem Gyógyszertechnológiai Intézetének bemutatásán is, ahol a fogadó Intézet bemutatta a kutatásuk színterét biztosító laboratóriumokat, eszközparkukat és betekintést nyerhettünk az ott folyó oktatási tevékenységbe is. A mobilitás kellemes hangulatban telt el, mellyel tovább erősítettük a partneri kapcsolatot a két Intézet között.