Szabó Antónia és Szőcs Boglárka a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákjaiként érkeztek a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerészeti karára 2024. szeptember 1 és február 1 között. Kutató munkájukat az intézetünkben végezték Prof.  Dr. Ambrus Rita egyetemi tanár irányítása alatt. Az itt töltött félév során beszámoltak élményeikről, kutatási tapasztalataikról és eredményeikről.

 Háttér

Az Erasmus program keretein belül itt töltöttük a harmadik egyetemi évünk első félévét, ami már rég óta nagy álmunk volt. Elsősorban azért szerettünk volna erre az egyetemre jönni, hogy az anyanyelvünkön tanulhassunk, ugyanakkor szakmai szempontból is célunk volt a fejlődés. A tanév elején résztvettünk a TDK börzén, ahol kapcsolatba kerültünk a Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézettel, és egy beszélgetést követően el is kezdhettük a kutatómunkát. A témavezetőnk, Ambrus Rita megfontoltan két olyan hatóanyagot választott, a gemfibrozilt és a propranolol hidrokloridot,  amelyeket különböző technológiai eljárásokkal tudtunk vizsgálni. A kutatómunkánk során párhuzamosan tanulmányoztuk az eltérő vizsgálati módszereket, ezáltal rövid időn belül jelentős fejlődést értünk el, így bővítve a technológiai szemléletünket.

Labormunka

Kezdetben Prof. Ambrus Ritával meghatároztuk a kutatómunkáink céljait. Különböző segédanyagokkal fizikai keverékeket hoztunk létre, amelyeket nanoméretű szemcsékké őröltünk. A gemfibrozil esetében száraz ko-őrlést alkalmaztunk, ezzel is segítve az anyag vízoldhatóságát és a bélben történő felszívódást. A propranolol hidrokloridnál nano porlasztva-szárítást alkalmaztunk, egy jó felszívódású inhalációs készítmény létrehozása céljából.  A szemcseméret csökkentésével mindkét hatóanyag esetében növeltük a biohasznosíthatóságot, ennek okán morfológiai vizsgálatokat, illetve in vitro kioldódást végeztünk.

Az intézetben töltött idő jó hangulatban telt, a laboratóriumi technikusok a munkánk folyamán végig támogattak, ebből kifolyólag mi is a közösség tagjainak érezhettük magunkat.

Társasági élet

A technológiai ismereteink bővítése mellett, az Erasmus lehetőséget adott arra, hogy személyes kapcsolatokat alakítsunk ki az itt tanuló szaktársainkkal, amelyek barátságokká formálódtak. Az ESN szervezésében kiváló programokon vettünk részt, amelyek színesebbé tették a napjainkat. Számos külföldi hallgatóval jó viszonyt ápoltunk, és kölcsönösen megismertük egymás kultúráit.

Az egyetemi tevékenységek mellett több utazáson résztvettünk, a legemlékezetesebb mindközül Bécs felfedezése és a badacsonyi borkóstoló volt.

Összegzésül elmondhatjuk, hogy az Erasmus nyújtotta élményeink meghatározó színfoltjai az életünknek, amire mindig emlékezni fogunk. Köszönjük a lehetőséget a Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézetnek, hogy bekapcsolódhattunk a kutatócsoport munkájába, és hogy segítették fejlődésünket.

Még visszatérünk! 

 

2  3   5   6

 

 

 

Pin It